Fölséges Istenünk, tisztelettel kérünk,
Éljen még sokáig, jó szittya-hun népünk.
Ez a nép a múltját őrzi, óvja, védi,
Származása szerint rendkívüli s régi.
Büszke szemmel nézzük Nimrud király fényét,
Az égen győzi le örök ellenségét.
Csodaszarvasuknak követjük futását,
Hunort s Magyart hívó égi vágtatását.
Atilla kardjáról csodákat mesélünk,
Ha e kard kezünkben, senkitől se félünk.
Csaba ifjú király meghajlunk előtted,
Fényes csillagösvényt az égre te szőtted.
Esztergomi falra festett oroszlánok,
Mint apáink régen törjük szét a láncot.
Figyeljük a Turul madár érkezését,
A Tudás népének újjászületését.
Szeretett hazánkat körbeveszi Kárpát,
Ide tértek vissza Álmos s fia Árpád.
Áhítjuk óvó Szent Magyar Koronánkat,
Ha ősfényben ragyog, ránk senki sem támad.
Örök Magyarország sosem maradsz árva,
Mindig szívünkben élsz szeretetbe zárva,
Aranyat szór a Nap atyáink földjére,
Világít, erőt ád népünk örömére.
Mindannyian vagyunk fiai a Napnak,
Kik vélünk tartanak magyar erőt kapnak.
Ilyen csodás erő nincs több a világon,
Magyarok Istene ne hagyd hűlni lángom!
(Dallam: Megkötöm lovamat...)
De nem folytatom tovább annak keresését, hogy még mi hiányzik a lexikonból, hogy mi hiányzott annak szerzőinek a tarsolyából.
Számomra már a felsoroltak is azt mutatják, hogy nem teljes ez a lexikon, sőt az a meglátásom, mintha erre nem is törekedtek volna a szerzői.
A szándékos történelem- ferdítés igyekezete jól látható a Szent Koronánkról készült rajzon is miután hazahozták Bécsből, ahol őrizetlenül, a koronaőrség felügyelete nélkül volt kint 1784-90 között, ahova II. József vitette ki.
Ő volt az egyetlen Habsburg, aki nem koronáztatta meg magát a Magyar Szent Koronával, ezért a népünk „kalapos” királynak mondta.
A Koronát az 1980-as években közelről megvizsgáló szakemberek mára már megcáfolták azt a képtelenséget, hogy azt utólagosan „latin” és „görög” részből rakták volna össze, helyette állítják, hogy az egységes szerkezetként készült eredetileg is.
Pap Gábor művészettörténész írja, hogy 1983 óta bizonyított tény, hogy a korona hátulján lévő három uralkodó képe cserélt kép. Közülük pl. az eredeti foglalaton 26%-kal túlnyúló Dukász Mihály képét durva szögecseléssel rögzítették. Ennek helyén 1613-ban Révay Péter koronaőr még Szent Szűz Mária képét látta s írta le.
A Korona korai ábrázolásain a kereszt függőlegesen állt. Így látható a Fugger-Krónikában s Révay Péter 1613-ban Augsburgban kiadott „A Magyar Királyság Szent Koronája” című munkájában (Wolfgang Kilian rézmetszetén).
[Megjegyzendő, hogy a Korona pártáján, a Jézus melletti boltíves részeken egyik esetben sem az a jellegtelen „halpikkelyes” díszítés volt, ami ma van rajta. A keresztpántokon lévő nyolc apostollal együtt lehet, hogy eredetileg mégis mind a tizenkét apostol szerepelt a Magyar Szent Koronán?]
A közvéleményben úgy ismert, hogy a kereszt leesés következtében ferdült el. Igen, volt hogy leesett, de a kereszttel együtt ez nem fordulhatott elő, hiszen a két koronázás közötti időben a kereszt mindig leszerelt állapotban volt a Korona mellett.
Mátéffy szerint a kereszt ferdesége négy okból keletkezett:
• A keresztpánt felső középső lemeze enyhén balra lejt,
• az Atyaisten képének lemeze a kereszttől balra behorpadt,
• a kereszt szára hajlott (a rajzon túlozva)
• és a kereszt talpát baloldalon felemelték és alátámasztották.
Az első két tényező keletkezhetett a durva bánásmódból, ami azonban csak kis mértékű elferdülést okoz. Azonban a kereszt utólagos alátámasztása (a rajzon is látható cin gömböcskével!) tudatosan célozhatta a Földtengely dőlésszögével megegyező mértékű 23,5 fokos jelentős elérését.
(Megjegyezzük, hogy ezt az utólagos, oda nem illő cinezést bizony a színaranyból készült Szent Koronán követték el.)
Az 1792-ben készült rajzon hibát találhatunk, ugyanis a ferde kereszt nem dőlhet ugyanabba az irányba mikor elölről nézzük vagy mikor hátulról. Az, aki a zománcképeken lévő írást betűnként rajzolta le, az lehet, hogy a ferdeség hibájával egyszerűen üzenni akart nekünk, hogy vegyük azt észre?
Ha a Koronát egy építménynek, mondjuk éppen egy templomnak vesszük, akkor kérdezhetnénk, hogy ki látott már templomtornyon ferde keresztet? A Koronánk esetében is tudatos „ferdítéssel” állunk szemben.
A 2000. évi I. törvény értelmében a Szent Korona a koronázási ékszerekkel 2000. január 1-jén ünnepélyes keretek között az Országház kupolacsarnokába került.
Az ékszerek elhelyezése természetesen a használatkor kialakult hagyománynak megfelelően történt. Koronázáskor a király a bal kezében mindig az országalmát, a jobban pedig a jogart tartotta, ezért most a Szent Korona balján az országalma, a jobbján pedig a jogar látható.
Ránézve erre az együttesre, láthatjuk, hogy a koronázási ékszerek közé odaerőltették még a koronázási kardot is.
Azt a kardot, amivel a koronázási dombra lóháton fölvágtatott király a négy égtáj felé suhintott.
A hüvelyéből kihúzott kard (a hüvely a Korona mögött, a kép jobb oldalán látható) mindig háborús helyzetre utal s arról nem is beszélve, hogy ebben az összeállításban bizony úgy néz ki, mintha a kard a király testébe lenne beleszúrva.
Nem tudom megállni, hogy szóvá ne tegyem: van a koronázási ékszerek gazdagon díszítettségének jobban megfelelő kard, mégpedig a mai napig is Bécsben őrzött Atilla kardja.
Már ránézésre is láthatjuk, hogy ennek a szintén kiváló ötvösmunkának a mintázata mennyire hasonlít a hazatérés korabeli tarsolylemezeink, hajfonatkorongjaink indás-leveles díszítésére.
László Gyula is ismerteti azt a feljegyzést, miszerint Salamon királyunk édesanyja 1071-ben Nordheimi Ottónak ajándékozta – fia megsegítéséért hálából – az Árpádok kincstárában őrzött Atilla kardját.
Az Árpád család ugyanis – joggal – Atilla ivadékainak tartotta magát.
A szablyának ezt a sorsát László ugyan lehetetlennek tartotta, de hangsúlyozza, hogy ez a szablya magyar kardcsiszár és ötvös munkája, csak ez lehetett a nevezetes Atilla kardja.
Magam azt mondom, mindegy milyen úton került a német-római császári kincsek közé, az a Napnál is világosabban látszik, hogy ez a mi elődeinké volt. Hasonlóan remek ötvösmunka, mint a koronázási ékszereink, s mintázatából is kitűnik, hogy készítése a Korona elkészültéhez közelebbi korban lehetett, mint a most kiállított, jellegtelen koronázási kard.
Meggyőződésem, ha a Magyar Szent Koronán ismét függőlegesen állhat a kereszt, akkor Atilla kardja vigyázza majd Őt, békeidőben úgy, hogy mellette, a hüvelyében pihen.
Megértem a Kedves Olvasót, ha most mindezek után kételkedik. Ez így természetes. Új ismeretekkel való találkozás esetén mindenki maga dönti el, hogy kinek hisz. Az én szerepem, hogy a felkutatott tényekkel megismertessem Önt, a következtetés levonása már az Ön dolga.
Végezetül arról a meglátásomról szólnék még, ami megfogalmazódott bennem mostanára. Úgy látom, hogy a finnugor rokonság megkövesedett tantételeit jól segíti az a tény, hogy egy kicsit mindenkinek igaza van, csak nem mindegy hova tesszük a hangsúlyt.
Az uráli nyelvcsaládba tartozóan, igaz a finn, az észt, az osztyák stb. nyelvvel való nem túl mély rokonság, de ennek iránya éppen az ellenkezője volt, mint ahogy tanítják.
Ugyanis Bakay szerint egy nagy lélekszámú, magyar nyelvet beszélő nép hatott a szomszédos kis népcsoportokra, amelyek átvették a nyelvet, illetve annak bizonyos elemeit.
Grover S. Krantz még ennél is továbbment az 1988-as könyvében. Az amerikai antropológus (az embertan tudósa = „embertanász”), ősrégész azt állítja, hogy az uráli nyelvcsalád a magyar Alföld mezolitikus („átmeneti kőkorszak”, Kr. e. 9–6. évezred között) lakóitól ered, s innen terjedt szét északnak és keletnek.
Aztán így folytatja: „A legtöbb szakértő szerint e nyelvcsalád az Urál hegység térségéből származott és terjedt el, beleértve a Kr. u. 9. századbeli végső benyomulást Magyarországra. Ez a legvalószínűtlenebb, mert nincs magyarázat arra, hogy mi alakíthatta ki a pásztorkodást a kiinduló helyen. Ha kívülről jött a térségbe, akkor olyan nép kellett volna hozzá, melynek nyelvi rokonsága máshová kötődik. Másrészről persze lehetséges, hogy néhány viszonylag egyszerű uráli nomád be tudott hatolni Kelet-Európa szívébe, de erre nincs elfogadható ok. Különösen nehéz megmagyarázni, hogyan tudtak [volna] etnikailag kicserélni egy körülsáncolt, őket számbelileg akár több mint 10:1 arányban túlszárnyaló parasztságot.”
A finnugrizmus építgetésében a túlzás ténye is tetten érhető, amikor a bizonyos fokú nyelvi rokonságra mindjárt vérségi rokonságot is ráépítettek.
Pedig az, hogy két nép nyelve hasonlít egymásra, még nem jelenti azt, hogy azok (vér)rokonok is lennének.
Igaz, hogy Árpádék 1100 éve jöttek a Kárpát-medencébe, de erre mondani azt, hogy a magyar nép is azóta van itt, az hamis állítás.
Akkor ugyanis egy nagyon jelentős államszervezet kiépítése történt, ami nem egyenlő a népünk ittlétének kezdetével.
Aztán itt van az a külön érdekesség, amikor a szakemberek szláv alaplakosságról beszélnek.
Tudvalévő, hogy egy régészeti feltáráskor legkevésbé a beszélt nyelvet lehet megállapítani.
Nem keresem, hogy mire alapozzák, hogy ennek ellenére mégis szlávokról beszélnek, de ha igazuk lenne, akkor a többség erejénél fogva, ma is szláv nyelvet beszélnénk a magyar helyett.
Bakay is mondja, hogy a finnugor rokonság és származáselmélet megszületésének tagadhatatlanul politikai okai is voltak.
A fő hajtó- és mozgatóerő a magyarellenesség, a magyarok iránti gyűlölködés volt.
Összegezve megállapíthatjuk, hogy a Habsburgok olyan őstörténetet írattak nekünk, melyre egyetlen más nép sem lenne büszke és mindezt még a hivatalosság rangjára is emelték.
Elmondhatjuk, hogy a mi népünk tapasztalatból tudja annak az ókori figyelmeztetésnek az igazságát, miszerint
„jaj annak a népnek, amelynek történelmét az ellenségei írják, [írattatják]!”
Mikor vesszük már végre – Akadémiai szinten is – saját kezünkbe népünk történelmének hiteles megírását?
Forrás:
http://www.magyarrovas.hu/files/jelentes_A4.pdf
http://www.magyarrovas.hu/files/Rovasemlekeink.pdf
http://www.magyarrovas.hu/files/Tortenelmunkhoz_magyarul_4_kiadas.pdf
