Debreceni Zoltán - Saját lelkéhez...
Ó, lélek, fényed lecsorogva a tiszta Tejútról
testem tompa, sötét mélyeiben lakozik.
Nincs panaszom rád, fénylik benned a hű derekasság,
annyira tündöklik rajtad a büszke derű.
Úgy léptél ki a Rák izzó kapuján:
feledésbe nem merített sohasem téged a Léthe folyó.
Ahol a Serleg, a rejtelmes, meg a gyors, vad Oroszlán egymást érintik,
onnan ívelt le utad.
Észt a Saturnus adott, Jupiter meg erélyt cselekedni,
bátorságot a Mars, ízlést Phoebus adott.
Vénusz a jóérzést, a művészetet adta a Merkur,
Cynthia osztott rád felnövekedni erőt.
Cynthia áll a halál meg az élet mesgyehatárán,
földünknek törvényt mennyei Cynthia szab.
És ha neked csak a hús meg a csont kell – jobban az égnél –
volt bizonyára különb por-gunya, mint az enyém.
Nincs kifogásom alakja, egész ábrázata ellen:
éppen elég magas és külseje kellemetes.
Csak az a baj, hogy e test oly gyönge, a tagjai véznák,
Túl puha mesteri kéz gyúrta lazára sarát,
Lázakat oltva a rosszul fércelt ízületekbe, s gyúlnak a szűntelenül váltakozó nyavalyák.
Örökös nátha csöpög, leszivárog nedves agyamból,
két hurutos szememen árad a vaksi folyás.
Forr a vesém, gyomrom megdermed, s közben alatta gyulladt májamból gőzöl agyamba a vér.
Vagy csak azért bújtál e törékeny burkolatodba:
tudtad: gyönge a zár, melynek a foglya leszel?
Csakhogy a bölcsesség mire jó, ha lakása göthös mell?
Inkább bölcs se vagyok, csak nyavalyás ne legyek.
Atlas teste se kell, se Milo erejét nem irígylem:
nem baj, a test ha sovány, csak ne legyen beteges.
Jobbá nem teheted, hagyd árva-magára e testet
s szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig.
S míg odafönn ezer éveken át tisztulni igyekszel,
messze kerüld, ha bolyongsz, a feledés folyamát.
Debreceni Zoltán - Te vagy nekem minden jó ebben az életben.
.
Mert egyetlen szavaddal boldogságot ültetsz a lelkembe.
Kedves olyan jó hogy beléptél az életembe.
Mert már nem vágyok másra csak a boldog szerelemre .
Mint ahogy vadgalamb vágyik a tiszta búzára.
Úgy vágyom énis a tested ritmusára.
A szemed úgy ég mint a színes gyertya lángja.
Semmivé válsz a szerelmes játék után a puha meleg ágyba.
Nem vágyom én semmi másra.
Csak sírig tartó boldogságra.
Égető tüzére a szerelmednek.
S arra,hogy én legyek értelme örökké az életednek.
Debreceni Zoltán író múzsája Csajé
.
Debreceni Zoltán - Szeretni kell...
Szép lassan meghalunk a létünk így múlik el.
De amíg élünk boldogan szeretni kell.
Vannak szomorú bánatos nappalok
Mikor úgy érezzük most belehalok.
De bármilyen nehéz, az úton menni kell tovább.
Szeretni és szeretni kell, hogy legyőzük a halált.
( Debreceni Zoltán író ) HBm. Sándoros tanya
Debreceni Zoltán - Tavaszi Szerelem
Tavasz szellője halkan susog,
Virágok nyílnak, szívekben is lobog.
Két szerelmes szív találkozik a réten,
Csókjaik édesek, mint méz a méhnek.
A nap sugarai simogatják arcukat,
Kezüket összefonva sétálnak a határban.
A tavasz szerelemmel tölti meg a levegőt,
Mint a virágok illata, mely szétterjed a mezőn.
Őszinte szavak, lágy simogatások,
Együtt járják az élet útját, kéz a kézben.
Tavaszi szerelem, mint a friss hajnal harmata,
Örök emlékké válik, szívükben örökké marad.
.
Debreceni Zoltán író múzsája Csajé
Nagykereki - Debreceni Zoltán versíró
Debreceni Zoltán - Vers Dombóvárról...
Dombóvár, te város a völgy mélyén,
Hol a múlt és jelen találkozik édesen.
A sok tavaid vígan mosolyognak
A várfalak között a történelem szavakban szólalnak.
A piactéren a zöldségárusok vidáman kínálják portékájukat,
A templomok harangjai szólnak, mint régi dalok.
A kis kávézók teraszain a kávé illata terjeng,
Míg a városi parkban a fák hűs árnyékot vetnek.
Dombóvár, te csendes és barátságos hely,
Ahol az emberek mosolyognak, és a nap mindig süt.
A régi házak homlokzatán a múlt idők emlékei,
És a város szívében a szeretet mindig él.
Dombóvár, te város, amit mindig szívünkbe zárunk,
Hol a múlt és jelen összefonódik, mint a folyók.
Legyen boldog minden napod, Dombóvár,
Mert te vagy az, ahol otthon vagyok, és mindig szeretlek