Zeneszöveg

T. S. Eliot emlékének

Elvették nyájamat. Bánjam-e? Többé semmi dolgom,
nincs felelosség: menhelyen könnyu az aggnak élete.
Legelobb a papot kergették el, az agancsos félrebeszélot
deszkájáról ahonnan égbe röppent naponta - bolond ! -
és okosabb papokat válogattak; késobb a királyt, a védo
védtelent, és kardos királyokat fogadtak; aztán a bölcset,
hiszen van tudósunk elegendo; végül a költot,
minek számlálja ujjait gagyogva? tódulnak helyébe
a kivánalmak célszeru dalnokai megbízás szerint.

Igy állok, arccal falnak fordítva, törött pásztorbotommal.
Csordám a vályunál tolong: mennyi vidám vadonatúj
nagyszerüség úszkál benne! Orr orr mellett, orr az orrot
kitúrja - bánjam-e? - már nem hivatásom,
agyarat döfnek belém, ha látom: mi lesz a roppant
szaporulatból, a kapart anyaméhbol, falánk
bódulatban, gyorsuló iramban, a gyilkos sugarakból,
a kapuba rakott robbanásból -

Mint ha sínén a vonat
rohan a szakadékba melynek túlsó partja nincs -
bánjam-e? - lehet, megállítják a végso percben;
vagy a szakadék felett is pálya visz, csak vak vagyok;
talán a meredély szélén szárnyat bont, felröpül:
ok tudják, nem én. Bajuk, ha ok se tudják.
Nekem már mindegy: pásztorbotom eltört,
könnyu szalmán heverni, évezredek
fáradalmát kipihenni. Nem látnak, fejük a vályuban,
én is csak farukat s lobogó füleiket látom.

További zeneszámok az albumból