Saját verseim
|
Verseim (1)Az utolsó kívánságom
A szemem, amely most mosolyogni lát, amikor majd nem leszek, soha többé nem lát. Szemeiddel hiába keresel, nem találsz, nem leszek. Eltűnök a felhőkön át a távolba, tovaszállok.
Napjaim szaladnak, mint a szövőnő vetélője, hónapjaim futnak, marad az évek reménysége. Hajnalban mihelyt fölkelek imádkozni kezdek, Hogy mindig áldott legyek, le is, imával fekszek.
A szemem, amellyel most sok mosolyt, boldogságot látok, amikor majd lehunyom szépen a szemem, csak a ”szívemmel” látok. Az utolsó kívánságom: hogy a bőröm ne gennyeddzen, azt sem akarom, hogy a testem összeaszalódjon.
Akkor, amikor már nem ébredek föl, és a testem hamuvá válik, Úgy kell, hogy a földben ne lepjék el a testemet a férgek. Oly hamar véget ér Életünk, hogy mint lehelet csupán, Ezt mondja testemből a szám.
A szemem, amellyel most megbocsájtó örömöt és vígasztalát látok, amikor lehunytam békésen, a fejemből már ki nem látok. Az új házamban csak a ”szívemmel” látok, Csal ne feledjétek mivolt az utolsó kívánságom.
|
